2006. január 11., szerda

Soha nem tartottam magam tyúkanyónak, anya-típusnak, mert nem vagyok az. Szeretek foglalkozni a gyerekeimmel, ellátom őket, megteszem, ami tőlem telik. De vagyok én is. Nem nő, nem feleség, nem háziasszony, hanem egy lélek, aki nem találta meg még az útját. A saját útját. Ami mellé még bőven oda férnek a gyerekeim is kb. egyenlő arányban (mikor fogantak, megszülettek, otthon voltam velük, akkor szinte csak ők voltak fontosak).
Egy festőnek, egy énekesnek, egy képzőművésznek is lehetnek gyerekei, akiket teljes szívéből szeret, és ellát, és foglalkozik velük, közben pedig beteljesíti az életcélját: a művészetekben való kiteljesedést. Alkot.
Valami ilyesmire gondolok én is. Nem fogok képet festeni, nem fogok énekelni, nem fogok gyöngyöket fűzni, mert nem kötnek le. Táncolhatnék, ha akarnék, járhatnék a szeretetszolgálathoz önkéntesnek, ha ez kielégítené "alkotási" vágyam. De nem tudom, hogy mi az, ami nekem megfelelő.

14:46 Bejegyzés