... illúzióim virtuális világa ...

Mai gyönyörűség:

Kattints rá ^ !

Filózom a tegnap reggeli bejegyzésemen. Leginkább azon, hogy mi a bajom, mi válthatta ki ezt az állapotot. Azt kell mondjam, hogy tipikus Ikrek vagyok. A kettősség tekintetében mindenképp. Szeretem a csendes, nyugodt környezetet, az egyedüllétet. Teszek-veszek, le tudom magam foglalni. De ugyanakkor igénylem a társasági életet, a pörgős, tréfálkozós, hol könnyed, hol komoly beszélgetéseket. Emberekkel. Ha ez hiányzik, akkor egyszerűen beposhadok. Kedvetlen leszek, elnyűtt, céltalan, unott. Ez így elég sekélyesnek tűnik, de valahol lét elemem a kommunikáció, ami kétoldali kell hogy legyen, különben bedugulok. S őszintén megmondva egy kiadós beszélgetés jobban hiányzik, mint egy jóleső szeretkezés.

A blog egyfajta csap számomra, de egyoldalú. Írok, de nincs azonnali visszajelzés, válasz. Igen, van hozzászólási lehetőség. Éppen ezért. Mert kívánom, várom és szeretem, ha reagálnak a bejegyzéseimre. Ergo: kialakul valamiféle kommunikáció.

E-mail, msn, telefon: ragyogó eszközök. Ha használjuk. De már ezekkel kapcsolatban is kialakult bennem a görcs. Már nem írok - csak nagy ritkán - csak úgy levelet, nem szólítok le senkit az msn-en, ritkán hívok fel bárkit is telefonon. Mert az a fixa ideám, hogy a másiknak a terhére vagyok. Inkább hagyom, hogy írjanak, leszólítsanak, felhívjanak, mert akkor tudom, hogy velem akarnak szót váltani. Ugyanis nehezen tudok megbírkózni a visszautasítással, és azzal, ha nem teljes figyelemmel beszélgetnek velem. Nem sértésnek veszem, hanem rögtön magamra hárítom a dolgot, és azt mondom magamnak: már megint túl sok vagy!

Régen voltam már szórakozni is. S az a baj, hogy magamtól nem megyek. Igénylem, de inkább ülök a fenekemen, és vagyok, ha valaki nem nyalábol fel, és visz. Engem bizony vinni kell, mert akkor megyek, és élvezem is.

Szóval, levonva a konzekvenciát: egyhangú az életem, és ez a legnagyobb bajom.

Chapati

Hozzávalók: 25 dkg teljes kiőrlésű liszt, 150 ml forró víz, 2 kk. só, 2-3 ek. olvasztott vaj, 15 kk. vaj a tetejére

A sót elkeverjük a liszttel. Elmorzsoljuk benne az olvasztott vajat. Lassanként hozzáadunk annyi vizet, hogy lágy tésztát kapjunk. 6-8 percig gyúrjuk, míg fényes lesz. Fél órát pihentetjük. 15 gombócot gyúrunk belőle és 15 db 14 cm átmérőjű vékony lepényt nyújtunk belőle. Az első lepényt felforrósított palacsintasütőbe helyezzük. Mikor a felszínen apró fehér buborékok jelennek meg, megfordítjuk és addig sütjük, míg az egészet elborítják a buborékok. Ekkor a csapátit átfordítva erős nyílt lángra helyezzük, majd mikor labdaszerűen felfújódott megfordítjuk, és még 5 másodpercig sütjük. A kész csapátit olvasztott vajjal megkenjük, és egymásra halmozzuk.

Legyen mára valami bölcs is:

"A világ csak akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni – egészen addig csak hisszük."

(Paulo Coelho: A Zahir)

Úgy érzem, hogy elmegy mellettem az életem. Napról napra, óráról órára, pillatantról pillanatra teszem a dolgom, ami éppen következik. Cselekszem, néha örülök valaminek, néha bosszankodom, s közben pedig unatkozom. Unom ezt az egészet. Nem akarok meghalni, eszemben sincs, csak ez a céltalanság ... Ott vannak a gyerekeid! - mondanák a tanácsot adni vágyó emberek. Igen, itt vannak nekem ők. De velük kapcsolatban is úgy érzem, hogy nekem csak a feltételeket (otthon, kaja, játék, segítség, egy kis terelgetés, szeretgetés) kell megteremtenem, hogy jussanak valamire. És ennyi. Amíg élet, ezt megadom nekik. De magammal nem tudok mit kezdeni. Tegnap este is ültem a monitor előtt, és már a blog sem érdekelt: mi a túrónak írjam? hogy eggyel több bejegyzés legyen? újabb frissítés?

Ha a saját életemet kírülről nézem - kilépve önmagam fizikai és szellemi körvonalai közül -, egy nagy gőzölgő sz@rnak látom. Tettem én már le valami jelentőset az univerzum, a lét nagy asztalára? Semmit, egy kib@szott nagy semmit. Ha teszek is valami "jót", csak saját magam előtt akarom magamat fényezni: milyen jótétlélek vagyok! Ah! hogy oda ne rohanjak!

Próbálkozom! egyfolytában próbálkozom. A blog is egy nagy kísérlet arra, hogy kitörjek a saját szerencsétlenkedésem folyamából. Minden az, amit teszek. S ámítom magam, hogy most piszok jól érzem magam. Hú, most mennyi látogató volt egy hónapban! Akkor most én milyen fasza csaj vagyok! ... egyáltalán? van értelme fasza csajnak lenni? Mitől leszek én attól jobb, hogy egy hónapban 3000 feletti látogatottsága van a blognak? Semmivel. Csak kínlódás az egész.

Másként is lehetne csinálni, ha tudnám: csak a bejegyzések, és semmi más. Mint pl. Myreille. Tojni kellene a statisztikára, leszedni a hozzászólás-dobozt, a linkeket, stb. Meg fogom ezt tenni? ha le is veszem őket, akkor egy idő múlva szépen visszapakolom majd egyenként. Mert félek.

Nem teljes az életem. Egy nagy-nagy szelet hiányzik belőle. Jómagam. Irigykedve nézem a másét, hogy neki milyen jó, hogy az övé milyen kerek. S nézem az enyémet.... s nem tudok mit kezdeni vele.

(Az érthetőség kedvéért: leánykori nevemről beszélek.)

Ezért már érdemes publikus blogot írni:

És ez csak a decemberi statisztika picinyke részlete.

Nála olvastam a fiú-lány barátságról néhány mondatot, s kora reggeli agytornaként elméláztam azon, vajon én hogy viszonyulok ehhez. Vannak nő-barátaim, és nem mondhatom azt, hogy úgy nőttem fel, hogy csak fiú-barátaim voltak. A nagy barátságaim az ellenkező nemmel 19-20 éves koromtól kezdődtek. Ha időszakosan is, de általában mindig volt egy olyan férfi-barátom, akinek a legapróbb titkomat is el tudtam mondani. Hogy részemről ez a barátság működni tudjon, kitétel volt, hogy mint férfi, ne vonzon engem. S ha én ezt a részét lezártam magamban, akkor bennem fel sem merült, hogy több is lehet ebből a barátságból. Lehet, hogy ők máshogy gondolták, de ilyen téren tartottam velük a három lépés távolságot vagy tisztáztam a dolgot.

Hogy tudnék-e olyan férfival csak barátságot fenntartani, akivel már egyszer volt több is? Nem tudom. A fejemben kell elrendezni a dolgot, és valószínűleg menne. És megy is. E-mailen keresztül mindenképpen. Szemtől szembe még nem próbáltam. Még nem hozta úgy a sors.

Elég szájhúzós, ha egy blogos ugyanazt a témát dolgozza fel, amelyiket éppen az általa olvasott blogos is kivesézett, vagy legalábbis érintette egyik bejegyzésében.

Már napok óta le akarom írni a kedvenc kajáimat. Miért fontos ez nekem? ... vállvonás ... Nem is tudom, csak le akarom írni magamnak is egy fajta összegzésnek, másoknak is kicsit érdekességképp. Bár sokakat valószínűleg különösebben nem érdekel.

Sorrendet nem tudok felállítani, így aszerint írom, ahogyan eszembe jutnak:

1. Túró Rudi (tarolós édesség)
2. Saláták (lehetőleg csak zöldségből legyen. Én általában elég fantáziadúsan, illetve konzervatívan készítem elsősorban magamnak őket. Amit találok a hűtőben, azt belevagdosom, esetleg sajttal gazdagítom, és fűszeres natúr joghurttal leöntöm, összekeverem.)

Most egy kicsit gondban vagyok, mert mivel eléggé zöldséges vagyok, egy csomó kaját felsorolhatnék, de most kénytelen vagyok szelektálni, így azokat sorolom fel, melyek nem csak ízlenek, hanem valamiféle nosztalgiával is gondolok rájuk.

3. Zöldborsó-dál (Ezt úgy kell készíteni, hogy ghít felforrósítunk egy lábasban. Gyömbért, és még pár hozzáillő fűszert megpirítunk benne, majd szezámmagot öntünk rá. Ezt is megpirítjuk enyhén. Közben vagy friss borsót, vagy konzervet megfőzünk annyira, hogy a szemek szétessenek. Ne sok víz legyen rajta, csak éppen lötyögjön rajta. Mikor kész van, hozzákeverjük a szezámmagos ghít. Felrottyantjuk, és kész is. Köretként még húshoz is nagyszerű.)
4. Besamel-mártásos cukkíni vagy brokkoli (ezt azért írom, mert a nyáron többször készítettem ilyet a Kedvesemnek.)
5. Rántott camamber sajt áfonya lekvárral (éttermekben, ha lehet, általában ezt rendelem.)
6. Tejberizs, ahogyan a Kedvesem készíti. (Elég ritkán van alkalmam ilyet enni, talán ezért is írom.)

 Italok:

7. Hosszú tejes kávé (a hosszút arra értem, hogy legalább 2 dl.)
8. Lasszi

 S ha alkoholos, akkor a

9. Bélíz (azért így írom, hogy nem emiatt találjanak rá a blogra ;-) )
10. Száraz vörös bor

 Édességek a 1. pontban említetten kívül:

11.  Linzeres tésztájú sütik (almás pite, túrós pite, csokis linzer, habos túrós, habos mákos, stb.)

Hát, nagyjából ennyi. De ez tényleg a jéghegy csúcsa. Szeretek enni, de leginkább akkor, ha más készíti el. Például magam miatt nem szívesen főzök. Akkor valami gyors étellel is beérem vagy összedobott salátával. Ha egyedül élnék, eléggé leromlana az étkezésem színvonala. Hétvégénként kénytelen vagyok főzni a gyerekek miatt, s így akkor nem csak olyan ételeket készítek, amit ők is megesznek, hanem amit én is. Bár ezt inkább úgy kellene fogalmaznom: mivel én szinte - a húson és egyéb tengeri herkentyűkön kívül - mindent megeszek, ezért olyan ételt készítek, amit ők is szívesen fogyasztanak.

Ma a jégpályán a köröket róva és a tömeget figyelve azon gondolkodtam, milyen jó lenne, ha eljutnék arra szintre, amikor már nem érdekel, hogy a többi ember mit gondol rólam, milyennek lát. Kezdődjön a külsőségekkel: olyan ruhát vegyek fel, ami nekem tetszik (ez most is így van), s ne azért, hogy másnak tetszek benne. Úgy járjak-keljek az emberek közt, hogy egy halvány gondolatom se legyen arra, vajon most milyennek látnak, milyen véleményük van rólam. Tudjak úgy viselkedni, ahogyan nekik tetszik, közben én tudjam magamról, ki vagyok, és hogy mindezt csak azért teszem, hogy a többi ember számára elfogadható legyek.

Meglehet, hogy ez egy kívülállónak zavaros mondatok, de én tisztán értem, miről írok.

A fészkes fenét! ... Jó lenne, ha EGÉSZ-nek tudnám magam!

Vegyes napom volt. Utazás autóval; hivatalos teendők; magánélet (szerelmetes); vonatozás hazafelé; rájövés, hogy nem kértem ÁFA-s számlát a jegyhez; bosszankodás, hogy vadi új (két napos) lábtörlőmnek lába kélt. Ez utóbbi folyománya egy lakótársakhoz intézett nyílt levél a lépcsőház falitáblájára kihelyezve, melyben kényelmes használatot kívánok a lábtörlő új tulajdonosának, és kérem, hogy cserébe hozzon nekem egy másikat.

A mai nap eddigi legjobb eseménye: rájöttem újra, milyen jó, hogy van a Kedvesem nekem!

Érdekes. Már lassan két éve tag vagyok az iwiw-en (akkor még wiw), s össz-vissz egy emberkét tudtam megjelölni kb. másfél évig ismerősnek, meg egyet kijelöltem (most egy hete jelzett vissza, hogy ismer :-) ). Kb. 2 hónapja pedig beindult a nagyüzem az ismerkedős honlapon. Egyből lett még 8 ismerősöm. Az is bejelölt, akivel azóta sem tartom a kapcsolatot és nem is fogom. Néha úgy érzem, sikk ismerősöket gyűjteni ott, illetve az a menő, akinek nagyon nagy szám van a neve mellett a zárójelben. A frász tudja! Én anno azért jelentkeztem be, mert tényleg, valóban meg akartam találni régi, elveszett emberkéket. Hát nem sikerült akkor. És most sem. Bár egy ismerősnek örülök, hogy újra felvettük a kapcsolatot - úgy, ahogy. Szóval tag maradok, ameddig a cucc élni fog, mert továbbra is reménykedem abban, hogy olyan emberekkel tudok majd ott összefutni, akivel igazán szeretnék.

Azért egy előnyét mégis meg kell említenem a "boldog-boldogtalant ismerősként megjelölök"-projektnek: az ismerőseim ismerősei közt ráakadhatok (így is volt!) a számomra fontos régnemlátott személyekre.

A nagyobbikom tegnap oviban kijelentette, hogy nem szeretne többet a táncfoglalkozásra menni. Igyekeztem megvilágítani neki, hogy ott énekelnek is, amit úgy tudom, szeret. Továbbra is durcisan ellenkezett, és azzal érvelt a nem-je mellett, hogy ő csak a saját dalát szereti énekelni, azt, amit ő talál ki. Mondtam neki, hogy ez nem baj, sőt! ... de hát ahhoz, hogy a saját kitalált dalt szépen tudja énekelni, nem árt, ha mások dalán gyakorol egy kicsit. ... Tegnap nem nagyon volt fogékony erre az indokomra.

A kicsivel kapcsolatosan meg iszonyat megérzéseim vannak. Ha nyerni lehetne nagyobb összegeket a megsejtéseimmel, akkor rajta meggazdagodnék. Szinte kivétel nélkül bejönnek azok a dolgok, amitől óvom, amire figyelmeztetem, és persze, tojik rá(m). Tegnap is mondom: "tedd zsebbre a cuccod! onnan biztosan nem hagyod el!" Mondanom sem kell, mi történt. A bicikli kosarába tette, ahonnan persze eltűnt, mire hazaértünk. Volt sírás-rívás! Nem szoktam bezzegelni, de most nem hagytam ki. Bár tudom, hogy falra hányt borsó ez is. Amilyen mázlim és mázlija van a kicsinek, reggel oviba menet megtaláltuk az egyik lépcsőn. Tegnap este hazamenet ott jött le gyalog, tolva a biciklit, és a rázkódástól kipattan az a csepp tárgy a kosárból. Még jó, hogy nem forgalmas az a hely, és majdnem kukksötét van a lépcsőkön!

Jó érzés hasonló cikkeket olvasni, mint pl. EZ itt az index.hu-n.